Reptéri fuvar

Reptéri fuvart biztosítunk Budapest Liszt Ferenc Repülőtér és otthona között. Szolgáltatásunkkal garantált biztonságban, előre megbeszélt díjon juthat el úti céljához, legyen az az otthona, vagy az induló repülőgépe. Sofőreink udvariassága és autóink felszereltsége mellett már csak a pontosságra fektetünk nagyobb hangsúlyt, így velünk biztosan nem lesz stresszes a megérkezés.

Egy hosszú repülés után, főleg, ha több csomagunk is van, valódi nyűg lehet tömegközlekedéssel bejutni a fővárosba. A taxikhoz gyakran csak hosszú sorban állást követően juthatunk, a tarifájuk pedig utazásonként több ezer forint kilengést is mutathat. Ha biztonságosan, várakozás nélkül, egy kényelmes autóban szeretne hazajutni, reptéri fuvar szolgáltatásunkat önnek találták ki.

Ennél már csak az autóval való bejutás és a reptéri parkolás körülményesebb. Ha nem szeretne ezekkel vesződni, és nem tud, vagy nem akar szívességet kérni barátaitól, ismerőseitől, esetleg csak fontos Önnek a színvonalas utazás, nálunk jó helyen jár!

Akár saját, akár családtagja, egy rég látott ismerőse, vagy fontos üzleti partnere számára rendeli meg reptéri fuvarunkat, mi a legmagasabb színvonalat biztosítjuk.

Névre szóló reptéri fogadás különleges személyeknek

Exkluzív szolgáltatásunk része a névre szóló reptéri fogadás, amivel mindenki igazán különlegesnek érezheti magát. Ebbe beletartozik a biztonságos és kényelmes személyszállítás, amelynek során sofőrünk személyre szóló névtáblával köszönti az érkezőket a reptér termináljában. Ezzel a VIP-fogadtatással óriási örömet szerezhet rég látott szeretteinek, és lenyűgözheti megérkező üzleti partnereit, akiket ezután prémium kategóriás járművel szállítunk el a megbeszélt címre.

Reptéri fuvar fix áron

A reptéri fogadás és transzfer szigorú szabályokhoz kötött, mivel speciális utazási formának számít. Ha minket választ, garantáltan nem érik meglepetések. Nemcsak a megbeszélt időben érhet el úti céljához, de a gyorsaság és praktikusság jegyében biztosan a legrövidebb úton is. Szolgáltatásunk ára ráadásul nem a megtett kilométerek, vagy az utazással töltött percek függvénye. Fix áron, előre megbeszélt díjak alapján dolgozunk, melyeket a megrendelt tevékenység és az úti célok közötti távolság alapján, egyénileg számítunk ki az Ön számára. Az autóban így már nem érheti meglepetés.

A gyorsaság közös érdekünk, az útvonalat így az aktuális forgalmi viszonyok alapján tervezzük meg, és mindig azt választjuk, ami időben kedvezőbb. Ha nem akar sorban állni a taxikhoz, a tömegközlekedést túl körülményesnek érzi, és nincs olyan ismerőse, vagy rokona, aki kimenne önért a reptérre, válasszon minket! Már több tízezren vesznek igénybe Magyarországon reptéri fuvar szolgáltatásokat. Ha az Aegist választja, garantáljuk az elégedettségét!